A Sárospatakra nagy számban látogató turisták valamint a város lakóinak pihenését, gyógyulását és kikapcsolódását egyaránt szolgálja a 2009-ben megújult Végardó Fürdő.
A kincset érő termálvízre kutató fúrás révén 1959-ben találtak rá. Az első medencét, mely fából készült a Bodrog folyó partján alakították ki. Két évvel később a jelenlegi fürdő területén társadalmi munkával épült az első, meszelt falú medence.
A látogatók korosztályi összetételéhez igazodva gyermekmedencét, majd a 70-es években úszómedencét alakítottak ki. Ehhez hamarosan tanmedence és öltözőépület csatlakozott. A XXI. századi igényekhez igazodva 2002-ben csúszdás fürdőmedencét építettek, lényegesen bővítve a vendégek szórakozását szolgáló vízfelületet. A leginkább látogatott termálmedencét 2004-ben mozaikburkolattal látták el és számos élményelemmel gazdagították. A gyermekmedence vízforgató és szűrőberendezését 2007-ben adták át.
A fürdőzők legnagyobb örömére Végardó Fürdő néven, megújult környezetben kibővült szolgáltatásokkal várja vendégeit a nagy múltú fürdő 2009 júniusától. E beruházás részeként készült el az „Acapulco” medence, bébi pancsoló és baba-, mama-pihenő. A vendégek melegkonyhás étterem, valamint büfék és strandcikk pavilonok kínálatából válogathatnak. A sportolási lehetőséget vízi foci biztosítja. A feltöltődést segíti az igénybe vehető szauna, masszázs is.
A termálfürdő 38 ˚C-os gyógyhatású vízével várja a hazai és külföldi vendégeit. A vizet két kút szolgáltatja, melyek hőfoka - a kútfejnél mérve - 47 ˚C. Jelentős a víz ásványi anyag tartalma: kálcium-, magnézium-, nátrium-szulfátos, hidrogén-karbonátos jellegű, fluoridos hévíz. Ízületi és érrendszeri megbetegedések utókezelésére javasolt, ezen kívül nőgyógyászati panaszok enyhítésére is alkalmas, sőt ivókúraként is alkalmazható.
A fürdő mellett parkosított camping található. 8 db. ötszemélyes faház és 120 sátorhely áll a pihenni vágyók rendelkezésére május elsejétől szeptember végéig.
Sports & Recreation, Beach, Beauty, Cosmetic & Personal Care
Diese Seite sammelt und organisiert eine Liste von Erholungs- und Freizeiteinrichtungen auf der ganzen Welt. Was Sie interessiert, finden Sie mit wenigen Klicks und kostenlos.
Diese website überlebt nur mit ein paar nicht invasiven bannern, so dass wir Sie bitten, jede ADblock-Software deaktivieren. Alternativ können sie auch ihre lieblings-events woanders finden oder glicken GEFALLT MIR
Hinterlassen sie einen kommentar