Légy Te is bombaformában szülés után is,előtte is!Tarts velem, és megmutatom az utat! Anyukák és Apukák is jöhetnek,hiszen ez csapatmunka! Szeretném azt a paradigmát eloszlatni, hogy azért mert szültünk és gyerekünk, nem lehet magunkkal
Egy nő életének egyik legfontosabb szerepe az Anyaság, ami a legcsodálatosabb dolog a világon. Viszont az anyaság mellett több szerepben is helyt kell állnunk, mint Nő, mint Feleség, mint Barát, mint dolgozó Nő, így szeretettel fogadom azon hölgyeket is, akik még ugyan nem Anyukák, de szeretnének fittek,energikusak és vonzóak lenni. Azért hoztam létre ezt az oldalt, mert szeretnék Nektek sok hasznos tanácsot, információt adni, hogy az anyaság mellett hogyan legyünk fitt, vonzó és energikus Nők, illetve hogyan tudunk azzá válni folyamatosan és hogyan tudjuk ezt megtartani.Valamint megoszthatjuk egymással saját tapasztalatainkat, egymást segítve ezzel.
Valamint nem utolsósorban várom kedves Apukák és Férfiak jelenlétét is, hiszen a fentiek megvalósulásában nekik is nagy szerepük van. :)·
Itt megtalálhatsz majd a gondolkodásmóddal, táplálkozással és edzéssel kapcsolatos információkat, hogy segítsek. Célom és küldetésem, hogy minél több embernek segítsek, hogy az élete jobbá váljon. Tarts velem!! :)
Ce site recueille et organise une liste d'installations de détente et de loisirs dans le monde entier. Vous pouvez trouver ce qui vous intéresse en quelques clics et gratuitement.
Le site vit exclusivement par la publicité alors nous vous demandons de désactiver bannière blocage. Si vous ne voulez pas subir les tracas de quelques bannières non invasifs, puis débarqué avec les tracas de la recherche dans le cas où vous devez ailleurs ou cliquez sur J'AIME
Laissez votre commentaire