Aromaterápia a mindennapokban

Voto 5.0 (media su 2 pareri)

Praktikus megoldások kis, és kicsit nagyobb bajokra felnőtteknek, gyerekeknek francia aromaterápiával, a Panarom két lelkes aromaterapeutájával.




Két Anya összefogott, hogy a környezetében és kicsit messzebb élőkhöz eljuttassa az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés praktikáit francia aromaterápiával, gyógynövényekkel, minőségi vitaminkészítményekkel és egyéb házi szerekkel.

Simárdi Nóra vagyok.
Örülök, hogy ezen az oldalon – keresztül is – találkozhatunk!

Nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdászként végeztem, majd az egyetem után ötcsillagos szállodákban dolgoztam. Az itt eltöltött évek alatt mindennapos volt számomra magas szinten teljesíteni, betartani a nemzetközi előírásokat és – különféle munkaköröket betöltve – mindent megtenni annak érdekében, hogy a szálloda vendégei különleges élményeket szerezzenek a nálunk töltött napok alatt.

Az aromaterápiával Feller Adrienne révén kerültem kapcsolatba körülbelül tíz évvel ezelőtt. A mindennapokban pedig első gyerekemmel várandósan, 2010-ben kezdtem el használni az általa létrehozott fantasztikus minőségű termékeket. Kismamaként, szülő nőként, gyerekágyas és kisbabás/kisgyerekes anyukaként megszámlálhatatlan esetben voltak segítségemre az illóolajok azóta is.
A Panarom 100% természetes, bevizsgált és terápiás tisztaságú illóolajai és Feller Adrienne kozmetikai termékei mára az életem részeivé váltak. Bátran ajánlom ezeket mindenkinek, akinek fontos, hogy családtagjainak vegyszermentes alternatívát kínáljon egészségük megőrzésére. Örömmel osztom meg minden eddigi, ezekkel kapcsolatos tapasztalatomat.

Mindig is fontos szerepet töltött be az életemben minden, ami a maga területén magas színvonalat és igényességet képvisel. Úgy érzem, hogy ennek az oldalnak a létrejötte egy újabb lehetőség számomra.
A hozzám fordulóknak legjobb tudásom szerint igyekszem segítségére lenni – a teljesség igénye nélkül – a következő élethelyzetekben: aromaterápia a várandósság és a gyerekágy idején, aromaterápia és immunerősítés gyerekeknek, vendégbabák és a gyász, szoptatás, kisbabás/kisgyerekes mindennapok.

Holp Judit vagyok.

Idegenforgalmi pályáról kerültem az alternatív gyógymódok világába. "Földhözragadt materialistaként" nem véletlenül azok a módszerek találtak meg, melyeket a modern orvostudomány napjainkban is kutat, meg- és elismer. Körülbelül 8 éve foglalkozom gyógynövényekkel, az elmúlt öt évben pedig terepen szerzett tudásomat szakképzéseken is mélyítettem. A gyógynövényismeret tanfolyamon ejtettek rabul az illóolajok, így azt követően a Panarom Aromaterapeuta Intézet padjában találtam magam. Tanulmányaimat, ismereteimet a táplálkozástudományok terén szélesítem épp.

Megálmodtam a Füvecske márkát, és megalkottam élvezeti teakeverékeimet, melyek a jóllét, gyógyulás, lábadozás folyamatát nem csak összetételükkel, de ízükkel is támogatják. Őstermelőként a magam gyűjtötte erdei-mezei növényekből készítek pestokat, szörpöket, fűszerolajakat, macerátumokat, kivonatokat.
Az aromaterápia az első számú családi fegyverünk a kórokozók, téli mumusok ellen, a napvédelemben, rovarriasztásban, baba- és gyermekápolásban, koncentráció segítésében, a női minőség erősítésében, stresszoldásban, stressztűrés növelésében.

Várom, hogy ezen az oldalon keresztül is találkozzunk és tapasztalatot cserélhessünk!

Szeretettel:

Holp Judit / Füvecske


    Alternative & Holistic Health Service, Beauty, Cosmetic & Personal Care, Beauty Store

   +36305163044

      Pagina facebook

      Újlipótváros, Budapest, Hungary

Lascia il tuo commento




"Trova il tuo centro benessere, in un clic"